Az egész azzal kezdődik, hogy megunod a bolti kenyerek ízét, néha taplószáraz állagát, és azt, hogy már másnaposan úgy néznek ki, mint valami sűrű szivacs. Ha tudatos vásárló vagy, esetleg elgondolkodsz azon is, hogy minek a kenyérbe az a sok adalék, színezék, tartósítószer és még ki tudja mi.
Kenyeret kéne sütni. Otthon. Gép az nincs, pláne kemence, de ott a sütő. Igen ám, de ki a fene akar pepecselni a dagasztással, kelesztéssel, kovásszal. A pékek szerencséje, hogy ez a lelki gát sokunkban ott van.
Velem is így volt ez eddig. Életemben talán kétszer sütöttem kenyeret, hagyományos módon és mire kész lett, alaposan elfáradtam. (Igaz, az íze sok mindenért kárpótolt…)
Aztán ráakadtam Nigella Lawson „Nigella expressz” című könyvében egy elképesztően egyszerű receptre. A neve „lusta cipó”, ami igencsak bíztatóan hangzott. Amikor elolvastam a receptet, nem is akartam elhinni, hogy ennyi az egész: a hozzávalókat öszekutyulod egy tálban, beleöntöd egy kivajazott püspökkenyér-formába aztán be a sütőbe. Muszáj volt kipróbálnom és – működött! Azóta már újra megcsináltam, persze nem pont a recept szerint, de fő a változatosság..
Íme az általam módosított (még inkább egyszerűsített) recept:
